Amikor egy nő első kisbabáját várja és még nem tudja mire vállalkozott, teljesen más elképzelései vannak az anyaságról, a kisbabákról. Még akkor is, ha már látott a környezetében ezt-azt. Én legalábbis nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz. És ez most függetlenül attól, hogy többemberes babája van az embernek vagy nem. Persze így még nagyobb a kontraszt az elvárások és a valóság között. Nem túl sokat töprengtem azon, milyen is lesz az élet a babával, és amikor mégis, valahogy mindig csak az ugrott be, hogy lesz egy édes kis csomag, akit szeretgetek, ölelgetek, simogatok, aki illatozik, aki mosolyog, gőgicsél. Sosem gondoltam arra, hogy ez a baba bizony sírni is fog és nem mindig könnyű megnyugtatni. Hogy a hasfájás meg a fogzás ennyi nyűgösséggel jár. Hogy bizony az első hónapokban rengeteget fogok szoptatni és a saját igényeim mindig a baba igényei mögé szorulnak. Hogy mindig ő lesz az első, a második, a harmadik és csak utána jövünk mi apával.
És azt sem tudtam elképzelni, hogy valami ilyen könnyű: hogy ilyen könnyű mindennél jobban szeretni valakit. Ez egy teljesen új érzés. Nem hasonlítható össze pl azzal, ahogy szeretjük a párunkat, szüleinket, stb. Így csak a gyermekedet tudod szeretni. El sem tudjuk képzelni, milyen ez, amíg meg nem tapasztaljuk.
Nem gondoltam, hogy az anyaság ennyi boldogsággal jár - a nehézségek ellenére is -.
