Igen, nálunk többemberes babák szüleinél ez is egy külön téma...és persze nem a babakocsi típusokról és márkákról zengünk ódákat. Annál inkább arról, hogyan szokta meg - vagy nem szokta meg - picinyünk ezt a 4 kerekű (vagy 3 :-)) csodajárgányt.
Már többször említettem, hogy a nyűgös babáknak iszonyú nagy igényük a testközelség. És mivel ahhoz, hogy babakocsizzunk, le kell őket tennünk, hát ez természetesen nem tetszést vált ki porontyunkból=sírás.
Már az első alkalmakkor éreztem, hogy nekünk ez sem való. De elszántan vittem ki nap mint nap üvöltő csecsemőmet. Valahogy a gyors mozgás vagy rázkódás azonban mindig elaltatta a Drágámat. Sokszor tényleg rallyztam a babakocsival és rendesen megizzadtam, mire hazaértünk. De legalább aludt egy jót.
Olyan is előfordult, hogy akkora cirkuszba kezdett a Lelkem, hogy muszáj voltam kivenni és hazáig cipelni, magam előtt tolva közlekedő eszközünket.
És persze valamiért mindig olyan anyukákkal találkoztam szembe, akik békésen tologatták a békésen alvó vagy nézelődő babájukat.
Úgy gondoltam, ha már ültetni tudom Csengét, talán jobban fogja élvezni a dolgot. És valóban akkor tört meg a jég. Még nem tudott ülni, de kb 5 hós korában egy vagyont költöttünk egy olyan babakocsira, amiben félig ülő-félig fekvő helyzetben el lehet helyezni a babát, magyarul olyan a kialakítása, mint mondjuk egy autósülésnek. Innentől nem volt sírás, és azóta is jókat alszik benne.
